Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Elfeledett KRESZ-szabályok

2008.04.30

Valószínűleg mindenki látott olyan autóst, aki lassított a piros lámpánál, majd miután látta, hogy nem jön senki, nyugodtan áthajtott rajta. Szabálytalankodott, de tudott róla. Sok közlekedőnek viszont fogalma sincs, hogy nemcsak veszélyesen vagy másokat zavarva autózik, hanem a KRESZ-t is megszegi. A leginkább elfeledett szabálytalanságokat gyűjtöttük össze.

 Szögezzük le az elején: gyakorlatilag bárkinek lehet jogosítványa, csak a megszerzésére fordított idő és pénz mennyisége változó. Ha pedig valaki megkapja a vezetői engedélyt és utána megfelel az időszakos orvosi vizsgálatokon, soha többet nem kell számot adnia vezetési tudásáról, arról, mennyire ismeri a szabályokat. Elvileg éppúgy részt vehet a forgalomban az a nagypapa, aki még a balra tarts idején, jobbkormányos autóban szerzett jogosítványt, amikor még nemhogy autópálya, de autóút sem volt, amikor a kóborló haszonállatok, a patkószegek és a lócitrom jelentette az automobilistára leselkedő legnagyobb veszélyt.

A piros lámpán nem szabad átmenni. A sebességkorlátozást be kell tartani. A záróvonalat nem szabad átlépni. Ritkán figyelmetlenségből, gyakran tudatosan megszegett, de közismert szabályok, amelyekkel talán a közlekedés néhány éve még kissé képzetlen résztvevői is tisztában vannak már. Alább nem ilyen példákat sorolunk fel, hanem olyan szituációkat, amelyekben a vezetők legtöbbször nem is tudják, hogy megszegik a KRESZ-t. A válogatás saját tapasztalatainkon alapul, de kíváncsiak vagyunk olvasóink véleményére a témában. Az észrevételek alapján kiegészítjük a listát, és megkérdezzük a szabályokat alkotók és az azok betartatásáért felelős szakemberek véleményét.

 

Jobbra húzódás elmulasztása

Forrás: [origo]

 Az általános szemlélet szerint a külső sáv kizárólag kerékpárok, segédmotorok, lovas kocsik és hatéves részletre vett kétmilliós autók számára fenntartott terület, sikeres ember csak a belső sávban halad. Mintha sínen menne, lehetetlen kitéríteni. Ha éppen nem siet, nyugodtan elautózgat ötvennel a hetvenes tábla hatálya alatt a belső sávban. A mögötte balra indexeléssel vagy fényszóróvillogással előzési szándékát tudató autós jelzéseit agresszivitásnak veszi, csak azért sem alázkodik meg. A vége általában az, hogy a hátul lévő autós jobbról megelőzi - ami lakott területen kívül éppúgy szabálytalan, mint kis forgalomban vagy az előzés után is folyamatosan a belső sávban haladni. Gyorsforgalmi utakon különösen balesetveszélyes magatartás, amelyre újabban feliratok is figyelmeztetnek az autópályák információs kijelzőin. 

25. § (2) Járművel az úttesten - az előzés és kikerülés esetét kivéve - annak menetirány szerinti jobb oldalán, az út- és forgalmi viszonyok szerint lehetséges mértékben jobbra tartva kell közlekedni. Lassú járművel, kerékpárral, állati erővel vont járművel, kézi kocsival, hajtott (vezetett) állattal, valamint lassan haladó járművel - ha az út- és forgalmi viszonyok lehetővé teszik - szorosan az úttest jobb széléhez húzódva kell haladni.
36. § (1) Olyan úttesten, amelyen az azonos irányú forgalom számára két vagy több forgalmi sáv van (párhuzamos közlekedésre alkalmas úttest) - a (2)-(4) bekezdésben említett eseteket kivéve - a külső (jobb szélső) forgalmi sávban kell közlekedni. Más forgalmi sávra ráhajtani csak előzés, balra bekanyarodás, illetőleg megfordulás céljából szabad.

 

Kanyarodó főút

Úgy látszik, hatásos a közoktatás, az egyenes definíciója mélyen bevésődött az autósokba. Pedig a KRESZ-ben néha a görbe is egyenes: ha a főút kanyarodik, az egyenesen haladó autó a szabály szerint nem egyenesen halad, hanem jobbra kanyarodik, tehát jeleznie kell irányváltoztatási szándékát. Így a mellékútról érkező is tudja, nem kell várnia, ráhajthat a főútra.

29. § (1) Aki járművel irányt változtat (terelővonalat, az úttest szélét vagy képzeletbeli felezővonalát átlépi, forgalmi sávot változtat, másik útra bekanyarodik, főútvonalról vagy szilárd burkolatú útról letér stb.) köteles az azonos irányban vagy szemben haladó, irányt nem változtató járműveknek elsőbbséget adni.
(2) Az irányváltoztatást - ide nem értve a körforgalmú útra történő bekanyarodást - a művelet előtt kellő időben megkezdett és annak befejezéséig folyamatosan adott irányjelzéssel kell jelezni.

  

Körforgalom

Az egyik legzseniálisabb forgalomtechnikai találmány, amely az irányjelzés elmulasztásával elveszti egyik fő előnyét. Behajtáskor nem, de kihajtáskor kötelező indexelni, így a becsatlakozó már akkor elindulhat, amikor a jobbra indexelő autó még a körforgalomban van, így jelentősen gyorsítható a forgalom. 

29. § (2) Az irányváltoztatást - ide nem értve a körforgalmú útra történő bekanyarodást - a művelet előtt kellő időben megkezdett és annak befejezéséig folyamatosan adott irányjelzéssel kell jelezni. E rendelkezést kell alkalmazni a körforgalmú útról történő letérés esetében is.

 

Balra kanyarodás egyirányú utcából

Itt bezzeg nagy arányban érvényesül a jobbra húzódás elve. Pedig az egyirányú utca nem csak azért különleges hely, mert a menetirány szerinti bal oldalon is szabályos parkolni, hanem azért is, mert balra kanyarodásnál nem a középvonalhoz, hanem az úttest bal széléhez kell húzódni. 

31. § (1) Az útkereszteződésben másik útra bekanyarodni szándékozó vezető a járművel
a) az útburkolati jelek által meghatározott forgalmi sávba,
b) útburkolati jelek hiányában (...)
- balra bekanyarodás esetében az úttest felezővonala mellé, illetőleg osztottpályás és egyirányú forgalmú úton az úttest bal szélére köteles - az útkereszteződés előtt kellő távolságban - besorolni.

 

Jobbra kanyarodás buszsávos úton

 Felsorolásunkba nem illeszkedik a buszsávon haladók esete, hiszen ők pontosan tudják, hogy szabálytalanok. Sokan viszont éppen ellenkezően viselkednek, úgy tekintenek a BUSZ feliratú aszfaltcsíkra, mintha valamilyen különleges, a gumiabroncsot fél pillanat alatt szétmaró felület lenne, amelyet csak keresztezni szabad, de ott haladni egy métert sem. Tévedés. Azon utcák előtt, amelyekbe jobbra szabad kanyarodni, a záróvonal mellé (vagy helyett) már az úttorkolat előtt szaggatott vonalat festenek; jobbra tehát nem a buszsávon át kell kanyarodni, hanem a buszsávból. 

31. § (8) Más jármű erre a forgalmi sávra - a sáv keresztezését és a bekanyarodásra felkészülést kivéve - nem hajthat rá

 Forrás: [origo]

 

Megállás az úttest bal oldalán

 Kétirányú úton csak az úttest jobb oldalán szabad megállni, a bal oldalon csak a szemből érkezőknek - elvileg. Soha nem láttam még, hogy bárkit megbüntettek volna a szabály megszegéséért. Kivéve persze, ha nem fizetett a parkolásért.

40. § (1) Járművel megállni - ha közúti jelzésből vagy a (2)-(5) bekezdés rendelkezéséből más nem következik - csak az úttest menetirány szerinti jobb szélén, azzal párhuzamosan, egy sorban szabad. A megállást irányjelzéssel jelezni kell.
(2) Egyirányú forgalmi úton az úttest bal szélén - ha közúti jelzésből más nem következik - akkor szabad megállni, ha a jármű mellett az úttest jobb széléig mérve legalább 5,5 méter szélességű hely marad.

 

Kereszteződésbe szorult autók

Piros, sárga, zöld, sárga, piros - és semmi nem történik, a dudáláson kívül. Lehetetlen átjutni az út túloldalára, hiszen azok az optimista autóstársak állnak keresztben előttünk, akik bíztak benne, hogy majdcsak megindul előttük a kocsisor. De nem tud, hiszen a következő saroknál előttük is blokádot alkotnak a hasonlóan gondolkodók. A folyamat öngerjesztő, a harmadik tétlenül töltött zöld után már akkor is elindul a jogosan ideges vezető, ha ő sem tud biztosan átjutni. A problémát ismerik a hatóságok, egyre több csomópontban festettek fel ferdén csíkozott sárga mezőket, de a tapasztalatok szerint ezt sokan érdekes dekorációként kezelik. Hatásosabb módszer, hogy csúcsforgalomban rendőrök állítják meg a forgalmat, nehogy beszoruljanak, de erre semmi szükség nem lenne, ha az emberek ismernék a KRESZ vonatkozó paragrafusát, amely teljesen egyértelműen fogalmaz.

9. § (7) Zöld fényjelzésnél sem szabad az útkereszteződésbe behajtani, ha azt - forgalmi torlódás miatt - a zöld fényjelzés tartama alatt előreláthatólag nem lehet elhagyni.

 

Gyalogosok elsőbbsége

Fotó: MTI

Néha a gyalogosok is joggal érezhetik úgy magukat, mint a csiga, aki az út túloldalára nézve felsóhajt: oda születni kell. Átkelni egy többsávos úton még zebrán is kihívás, ha nincs jelzőlámpa. A legveszélyesebb, ha az egyik sávban megáll az autó, a másikban viszont nem. Éppen ezért kötelező az összes sávban haladó járműnek megállni, ha a járókelő az úttestre lép, és átengedni őt. Különös divat a "tíz centire húzok el a sarkától" játék, természetesen ez is tilos.
Sok helyen nincs zebra, de létezik egy szintén feledésbe merült másik szabály, amely útkereszteződénél elsőbbséget biztosít a gyalogosoknak azon az úton, amelyre a jármű kanyarodik. Tehát nem csupán udvariatlanság elszáguldani előttük, hanem szabálytalan is.

43. § (1) Kijelölt gyalogos-átkelőhelyen a járművel a gyalogosnak elsőbbséget kell adni. Útkereszteződésnél a bekanyarodó járművel - kijelölt gyalogos-átkelőhely hiányában is - elsőbbséget kell adni a gyalogosnak, ha azon az úttesten halad át, amelyre a jármű bekanyarodik.
(3) A kijelölt gyalogos-átkelőhely előtt megálló vagy forgalmi okból álló jármű mellett meg kell állni és továbbhaladni akkor szabad, ha a vezető meggyőződött arról, hogy azt a gyalogosok elsőbbségének a megsértése nélkül megteheti.

 

Ködfényszóró használata

 Ritka találó kifejezés a ködlámpa, sokan mégsem értik. Csak ködben vagy erős esőben, hóesésben - tehát tényleg indokolt esetben - szabad használni. Az erős szó a hangsúlyos, néhány csepp eső nem számít annak, csak a vízfüggöny. Az első ködfényszóróknál jóval zavaróbb a hátsó felesleges használata, ha nem fűződik különös érdek a mögöttünk lévő retinájának kiégetéséhez, kapcsoljuk ki.

44. § (4) Tompított vagy távolsági fényszóró helyett vagy mellett ködfényszórót, továbbá hátsó helyzetjelző ködlámpát abban az esetben szabad használni, ha a látási viszonyok ezt indokolják.

 

Hátsó biztonsági öv használata

Nemrég részletesen foglalkoztunk a biztonsági öv fontosságával, most csak a KRESZ-vonatkozásról szólunk. Sokan hiszik, hogy a hátsó biztonsági öv használata nem, vagy csak lakott területen kívül kötelező, de a helyzet sokkal világosabb: az első és hátsó utasoknak egyaránt mindig be kell kapcsolniuk. (az orvos a biztonsági öv használata alól felmentést adhat)

48. § (5) Olyan gépkocsival, amelynek meghatározott üléseit biztonsági övvel kell felszerelni, továbbá olyan gépkocsival, amelynek hátsó üléseit biztonsági övvel szerelték fel, csak abban az esetben szabad közlekedni, ha a biztonsági övvel felszerelt ülésen utazó személy becsatolt biztonsági övvel van rögzítve.

Figyelmeztető jelzést használó járművek

A kukásautók, locsolókocsik, seprőgépek és más, sárga villogóval felszerelt járművek több szabály alól mentességet élveznek. Nem kell jobbra húzódniuk, tiltott helyen is megállhatnak, este 10 és reggel 6 óra között szemből is behajthatnak az egyirányú utcában, osztottpályás úttesten haladhatnak a menetiránnyal szemben.

50. § (2) A figyelmeztető jelzést használó, út- vagy közmű építésére, fenntartására, illetőleg tisztítására szolgáló jármű vezetője, ha ez a munka végzése érdekében elkerülhetetlen, a személy- és vagyonbiztonságot nem veszélyezteti és a forgalmat lényegesen nem akadályozza, (...)
b) 22 és 6 óra között - a megfelelő biztonsági intézkedések (pl. jelzőőr állítása) megtétele mellett és legfeljebb 10 km/óra sebességgel - egyirányú forgalmú úton és osztottpályás út bal oldali úttestjén a menetiránnyal szemben is közlekedhet;
c) legfeljebb 10 km/óra sebességgel a járdán is közlekedhet;
d) olyan helyen is megállhat, ahol az egyébként tilos;
e) behajthat olyan útra, ahová egyébként behajtania tilos.

 

Kilógó csomag szállítása

Fenyőfa, bicikli, lapra szerelt szekrény - néhány gyakori tárgy, amely általában nem fér a karosszériába, ezért kilóg a csomagtartóból, amelynek ajtaját gumipókkal vagy hevederrel húzzák le. Persze, piros rongyot kell a végére kötni - gondolják sokan, rosszul. Valóban meg kell jelölni a legfeljebb a meghatározott hosszúságban túlnyúló holmikat, amelyeket viszont legfeljebb a tetőcsomagtartón szállíthatjuk, mivel utazás közben a jármű valamennyi ajtaját csukva kell tartani.

47. § (2) A rakományt a járművön - annak belsejében, illetőleg rakfelületén - úgy kell elhelyezni, hogy a közlekedés biztonságát, valamint a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse. Gondoskodni kell különösen arról, hogy a rakomány (..)

b) a jármű ajtajainak, illetőleg a rakfelület oldalfalainak lezárását ne gátolja.

 
 

Féjja Zsolt 2007. 08. 29.
www.origo.hu/auto/20070829-elfeledett-kreszszabalyok.html

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Válasz Krisztián felvetésére

(Mester Imre, szakoktató, 2010.06.27 08:26)

Kedves Krisztián!
A "Behajtani tilos" jelzőtábla "Kivéve áruszállítás" kiegészítő táblával jelentése: tilos erre az útszakaszra behajtani, a tilalom alól az erre az útszakaszra áruszállítást végzők mentesülnek. Ez nem ad felmentést a megállási tilalom alól, bár gondolom van más jelzőtábla is erre vonatkozólag az útszakaszon, ami a megállási tilalmat feloldja vagy a várakozást engedélyezi (lásd előző válaszomban Péternek). Azaz az útszakaszon más, a KRESZ szerint leírt engedélyezést kell "keresni".
Másképpen: nem keverendő össze ez a táblakombináció a "Várakozni tilos" jelzőtábla alatt elhelyezett "Áruszállítás" kiegészítő táblás kombinációval, mely esetén akár 5 percen túl is ott lehet tartózkodni a kiegészítő tábla tilalmi hatálya alá eső útszakaszon, ha a vezető vagy a jármű vezetésére jogosult bármely más személy a járműnél marad - és a "helyet" az áruszállító jármű(vek) érkezésekor haladéktalanul otthagyja. Ez egy kivétel. Várakozni, felügyelet nélkül otthagyni a járművet "Mozgáskorlátozott" jogosultsággal sem szabad, az ott várakozó járművek elszállításra kerülnek. A kérdéséből gondolom a KRESZ vizsgájára készül, ez esetben sok sikert kívánok!
Üdv.: Mester Imre, szakoktató

Válasz Péter felvetésére

(Mester Imre, szakoktató, 2010.06.27 08:12)

Kedves Péter!
Adott útszakaszon - menetirány szerint haladva - a "Megállni tilos" jelzőtáblát feloldja a várakozást engedélyező "P" betűs, "Várakozóhely" jelzőtábla, azaz értelemszerűen az ugyanerre utaló útburkolati jel is. Nem láttam a helyszínt, de felhívom a figyelmet arra, hogyha 7m hosszúságú a jel, oda csak egy jármű fér be, mert egy jármű KRESZ szerinti "hossza" 5 méter, de a valóságban, fizikailag is körülbelül 4 méter, ezért nagy valószínüséggel oda több jármű nem fér be. Azért sárga ez az útburkolati jel, mert a forgalmi változás miatt a fehér útburkolati jeleket, a hangsúlyosabb (és figyelmeztető színű és jelentésű) sárgával szokták átfesteni. Ekkor ezek a jelek érvényesek a fehérek helyett. Érdemes még megnézni, hogy a két "L" betűt formázó jel közé beállás nem okoz-e veszélyhelyzetet ... de a leírtak alapján tényleg parkolásra kijelölt hely lehet. Az e-mail címemre lehet fotót küldeni, ha gondolja.
Üdv.: Mester Imre, szakoktató

Zeg, berzsenyi u

(Gombás Krisztián, 2010.06.26 16:28)

Tisztelt Uram!
Szeretném megkérdezni, hogy amegállni tilos táblát oldja e a tőle kb. 10 méterre elhelyezett behajtani tilos/kiv. áruszállítás/ tábla?
Köszönettel:
Gombás Krisztián

peterorg@freemail.hu

(jorgosz, 2010.06.25 16:24)

Köszönöm a válaszát! Most látom, hogy félreérthetően fogalmaztam. A sárga vonal nem a járdán van. Hanem keresztben a sávon, mint egy L betű. A két egymással szembe fordított L betű közé kb. hét autó fér el. Ha semmit nem jelent, minek rakták fel? A Szent István körút további szakaszán a Margit-híd felé ugyanilyen sárga jelek között lehet megállni.
Tisztelettel: Péter

Válasz Péter felvetésére

(Mester Imre szakoktató, 2010.06.24 12:23)

Kedves Péter!
Folyamatos sárga vonal a járda szegélyén épphogy a megállás tilalmát jelzi (a szaggatott a várakozás tilalmát). Így az ön által felvetett kérdés okafogyott. Mellesleg a jelzőtábla és ez az útburkolati jel nincs kapcsolatban egymással - mint azt nemrég megmagyaráztam itt. Sárga útburkolati jel nem jelez várakozóhelyet, az a fehér és nem a járdaszegélyen, hanem a magán valahol a járdán van.
Üdv.: Mester Imre, szakoktató

peterorg@freemail.hu

(Jorgosz, 2010.06.22 19:29)

Tisztelt Szakoktató Úr!

A XIII. ker. Szent István körút elején, a Margit-híd irányában "megállni tilos" tábla van a Visegrádi utcáig. A híd felújításának kezdete óta a buszsávot végig megszüntették. Sárga csíkkal van jelölve mettől-meddig lehet parkolni, illetve a felfestett "busz" feliratot is ilyen sárga anyaggal húzták keresztül X alakban. Ha a "megállni tilos" tábla után is felfestették a parkolásra kijelölt helyet, akkor szabályos ott megállni? Ha nem, akkor azért "felejtették el" levenni a táblát, hogy a figyelmetlenebb delikvenseket meg lehessen büntetni?
Köszönöm a válaszát!

Válasz Andi felvetésére

(Mester Imre, szakoktató, 2010.06.10 13:53)

Érdekes felvetés ismét.
A KRESZ egyértelműen fogalmaz: nem szabad forgalommal szemben sem megállni, sem várakozni.
40. § (1) Járművel megállni - ha közúti jelzésből vagy a (2)-(5) bekezdés rendelkezéséből más nem következik -
csak az úttest menetirány szerinti jobb szélén, azzal párhuzamosan, egy sorban szabad. (kieg.: megállni lehet második sorban is a menetiránynak megfelelő oldalon)
A forgalommal szemben elinduló jármű igencsak veszélyforrás - parkolóból is.
Egy megoldás javasolnék. Körülbelül fél percbe telik megfordulni és szabályosan beállni a várakozóhelyre. És így helyes.
Üdv.: Mester Imre, szakoktató

szabo_andi77@yahoo.com

(Szabó Andrea, 2010.06.10 08:51)

Hasonló probléma Zsolt 69 felvetésére: "Kétirányú úton csak az úttest jobb oldalán szabad megállni, a bal oldalon csak a szemből érkezőknek - elvileg. Soha nem láttam még, hogy bárkit megbüntettek volna a szabály megszegéséért. Kivéve persze, ha nem fizetett a parkolásért."
Engem is ezért büntettek meg, de csak az én autómon volt cetli, pedig rajtam kívül néhány más autó is szemben állt a forgalommal. :) 4 éve lakom ott, és még soha nem volt probléma, elég nehéz azon a környéken parkolóhelyet találni (nevezetesen a Péterfy S u. egyetlen kétirányú szakaszáról van szó). Nem a büntetés jogosságát vitatom (bár erre a szabályra nem emlékeztem...) csak kicsit fura, hogy hirtelen mindenki ugyanezzel a problémával találja magát szemben...

Válasz Károly felvetésére

(Mester Imre, szakoktató, 2010.05.21 13:58)

Kedves Károly!
Rosszul emlékszik.
Mindkét jelzés egymagában is ugyanúgy érvényes tiltást jelent. A járda szélére felfestett folyamatos sárga útburkolati jel tiltja a jelzés vonalában lévő útszakaszon a megállást.
Üdv.: Mester Imre, szakoktató

Nagykanizsa

(Kőmíves Károly, 2010.05.21 10:27)

Tisztelt Szakoktató úr!
A kérdésem a következő lenne: A megállás tiltására használhatnak csupán sárga vonalat az út mentén vagy az csak a megállni tilos táblával együtt érvényes? Régen volt ott tábla (5 éve) de azóta nincs. A kresz tanulmányaimra visszaemlékezve csak a táblával együtt van tiltó jelentése. Köszönöm válaszát.

Válasz László felvetésére

(Mester Imre, szakoktató, 2010.05.18 23:33)

Kedves László!
Nekem is jól jönne még némi információ, mert így csak általánosan tudom megfogalmazni a KRESZ ide vonatkozó szabályait.
40. § (2) Egyirányú forgalmi úton az úttest bal szélén - ha közúti jelzésből más nem következik - akkor szabad megállni, ha a jármű mellett az úttest jobb széléig mérve legalább 5,5 méter szélességű hely marad.
Tehát "általában véve a jobb oldalon elhelyezett tiltó tábla a bal oldalra ily módon vonatkozik. Mégis: ezen kívül még jó pár tilalmi helyzet lehet, amit most nem sorolnék fel, figyelmébe ajánlom a jogszabály 40. §-át (megtalálható ezen a portálon). Ha konkrét esetről van szó e-mailben vázolhatná is, mert úgy biztosan tudok választ adni.

miskolc

(nagy lászló, 2010.05.17 19:36)

A kérdésem következő lenne és jól jönne az információ. Egy gyirányú úton a jobb oldalra ki van téve a megállni tilos tábla,me lehet állni a bl oldalon vagy nem!
Köszönöm elöre is az információt!

ladamester@freemail.hu

(Ferenc, 2010.05.11 12:01)

Tisztelt Mester Úr!
Kétirányú utca elején ki van rakva a megállni tilos tábla.A tábla után(az út menti épület kocsibejáratáig) felfestett sárga vonal található.A kocsibejárat után két-három autóhosszal parkoltam le de még a következő kereszteződés előtt.Megbüntettek bár én úgy "tudom" hogy a sárga vonalig vonatkozik csak a megállni tilos tábla. Rosszul tudom?
Válaszát előre is köszönöm.

Válasz xxx felvetésére

(Mester Imre, szakoktató, 2010.05.01 15:07)

Lehet büntetni.
Üdv: Mester Imre, szakoktató

xxx

(P|T, 2010.04.27 21:42)

A mai napon kaptam egy "parkosított területen várakozott" szövegű büntetést. Kérdésem lenne :
15:20 szabták ki a bírságot, és 15:25 kor én már ott sem voltam, de sehol nem láttam a közterületeseket.
Tábla nem tiltotta a parkolást, és járda sem volt. Ez Bp. XIII Népfürdő utca 21.

Ilyen szöveggel lehet büntetni hogy várakozott ?

Köszönöm a válaszokat előre is.

Válasz János felvetésére

(Mester Imre, szakoktató, 2010.04.08 22:53)

Kedves János!
Elég rég lehetett az út sárga keramitos. Én nem nagyon közlekedek arra (nem szeretem a csúcsforgalmat), így meg nem mondom, hogy is néz ki.
Járda fogalma:
"Az útnak, a gyalogosok számára, az úttesttől szintkülönbséggel esetleg padkával elválasztott része."
A leállósávot az úttest szélét jelző vonallal választják el az úttesttől. Az útpadkát nem látják el szilárd burkolattal.
Ettől függetlenül lehet más is , mint járda, az amit ön mond.
Vehetik a burkolat miatt járdának, ettől függetlenül hivatkozhat a hivatal levelére a fenti szabállyal ... védekezésül. Ha jól tudom északabbra bővítik, szélesítik a rakpartot, lehet, ezért "figyelnek jobban oda". Nem lehet hivatkozni viszont túlságosan arra, hogy ön mit feltételez - látott-e ott gyalogost, ettől még lehet járda! Járdán várakozni engedély hiányában nem lehet (kivételek annak persze). A KRESZ-ben szabályok vannak és kivételek.
Felhívom a figyelmét erre (a reakcióidő részei a KRESZ-vezetéselméletben): (észlelés)-mérlegelés-döntés-cselekvés. Ha nem tudja a szabályt, előbb gondolkozni kell ... most csinált magának egy "gondot". Gondolom, más parkoló járművet sem látott? Persze, nem lenne indok.
Meg kell beszélni a hivatallal, a fenti megállapítás szerint.
Üdv: Mester Imre, szakoktató

Budapest

(János, 2010.04.08 19:47)

A budai alsó rakparton büntettek meg azzal, hogy járdán álltam. Még nem fizettem be a büntetést, mert lehet, hogy az nem is járda. Helyszín, pontosan a Lánchídhoz közel, a Batthyány tér felé eső oldalán. Úgy emlékszem, hogy az út régen végig keramitos volt és csak két sáv szélességben aszfaltoztak. Most tehát az a régi út maradványa és nem járda. Ugyan sárga keramit, de kiemelt szegélye nincs. Tábla nem tiltja a megállást. Én embert nem láttam még ott gyalogolni, mert fent vezet a járda. Jól hiszem, hogy az ott lent nem járda?

Válasz Brigi felvetésére

(Mester Imre, szakoktató, 2010.04.02 14:41)

Tisztelt Brigi!
Az egyik ok, amiatt nem szabad forgalommal szemben megállni éppen az, hogy emiatt nem látja a jelzőtáblákat, melyek az adott útszakaszra, illetőleg adott részére vonatkoznak. A másik ok, közlekedésbiztonsági tényező, veszélyes forgalommal szemben megállni valamint elindulni, a többi közlekedőre nézve is.
"Forgalommal szemben megállni és várakozni is tilos"
A büntetés jogosságát nem lehet vitatni, értelemszerű, szerintem ezt Ön is belátja. A kiszabott bírságot lehet "kisebbíteni", ha kérelemmel fordul a közterület-felügyelethez és leírja a történteket, a saját álláspontját, figyelembe szokták venni a kérelmet (a bírság levél is leírja, hogy lehet ...), akkor, ha még nem volt hasonló vagy más jellegű bírsága. És legközelebb ne álljon meg forgalommal szemben.
Üdv: Mester Imre, szakoktató

picurmacs@freemail.hu

(Brigi, 2010.04.02 14:12)

Tisztelt Mester Imre!
Több embert kérdeztem meg ezzel kapcsolatban, mindenki mást mond. Gondoltam Önhöz fordulok!
Néhány napja történt velem a 13. kerületben, hogy a Dévai útról befordultam a Karikás Frigyes utcába. Amerről én mentem, megállni tilos tábla nem volt kihelyezve, de a saját oldalamon (tehát a jobb oldalon) nem tudtam megállni, mivel az út bal oldalán több autó parkolt. Így ha leparkolok a jobb oldalra, akkor köztem és a bal oldalon parkoló autó között nem lett volna elég hely a közlekedéshez. Így átmentem a bal oldalra és leparkoltam a többi autós közé (tehát forgalommal szemben parkoltam). Mire visszamentem az autóhoz, várt a büntetés (a többi autóst is), ugyanis a bal oldalon megállni tilos tábla volt kb. 150 méterrel távolabb, de én azt nem láttam, mivel nem arról mentem. Ahonnan én mentem, ott nem volt tábla, de nem is azon az oldalon álltam meg, az előbb említett ok miatt.
Ön szerint ilyen esetben jogos a bírság?
Előre is köszönöm a válaszát!

Kiegészítés az előző válaszhoz

(Mester Imre, szakoktató, 2010.03.28 22:32)

Jobbra kanyarodás/ besorolás - jogszabály változás:
2010 jan. 01-től a nyílt kerékpársávot, a kerékpáros nyomot, és még mindig az autóbusz forgalmi sávot igénybe lehet venni a jobbra kanyarodásra felkészüléskor, kivétel a szembejövő sáv.


« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11

Következő »